Budapest, Kassák Lajos utca 45-49.
Bővebben:
A Malomházak elrendezése: Kassák Lajos utca (Fóti út), Tüzér utca, Huba utca.
A sietve felépített gyárak, üzemek munkásainak lakást kellett biztosítani. Az állami hivatalok és bankok számára a „miből ?” kérdése jelentette az egyik legnehezebb feladatot. Akkoriban mondatott ki, hogy aki a gyárnegyedben munkáslakásokat épít, adókedvezményt kaphat a lakhatási engedélyek kiadását követően.
A vagyonosabb polgárok számára adott volt a lehetőség a jó és nagy haszonnal járó befektetésekre. így kezdődött el egy spontán mozgalom, amely a nagyváros addig megtűrt külterületéből várost faragott.
A királyi Pest város hatodik kerületi elöljáróságának (VI. Nagymező u. 20.) nagytermében javában zajlott a tanácskozás. Torkát köszörülve Jeszenszky Lajos városbíró emelkedett szólásra:
-„Mélyen Tisztelt Testület! Van szerencsém bejelenteni, hogy a tegnapi napon az Országházban lezajlott vitában többségi szavazatot kapott az angyalföldi Malomházak lakótelep építésének programja... Szilágyi Lajos kerületi mérnök úr véleménye szerint a gőzmalom munkásai számára építendő kolónia helyéül az Engelsfeld Gasse mentén elterülő ún. Kiserdőből kiszakítandó terület lenne a legalkalmasabb. A most alakítandó utcarend is ezt kívánja. Az Első Budapesti Gőzmalmi Rt. nagyrabecsült vezetősége vállalta a lakótelep valamennyi építési költségének megfizetését, ha a területet a Kerületi Tanács jelképes összegért a rendelkezésükre bocsájtja... Egyetértésben az illetékes hivatalokkal ezért kérem és javaslom, hogy az említett kiserdő megfelelő hányadát 1 pengő forint ellenében adjuk át e rendeltetési célra.”
Halk duruzsolás hallatszott a teremben...
-„Kérem tehát, ki ért egyet a lakótelep építésével az ismertetett körülmények között?”
A jelenlévők keze a magasba lendült, majd Veszteróczky István kerületi elöljáró emelkedett szólásra:
- „Meghajtom fejemet a tanács döntése előtt. Ezzel a Lőportár dűlőben létrehozandó lakótelep építésének kérdését lezárom...”
Valahogy így történhetett, hogy a következő napon megfelelő szerszámokkal rendelkező emberek hada lepte el a kiserdőt. Brandt Ferenc Svájcból jött ács és építőmester utasításai szerint sikított a fűrész, csattogott a balta, s az eddig büszkén égre törő fenyők és tölgyfák rövidesen akkurátusán „schlihtolva” várták a sorsuk további alakulását.
Abban az időben elfogadott módszer volt, hogy az ipari fejlődés hangadóit, mestereit külföldről hívták be, hogy a más országokban már bevált gyakorlat és tapasztalat nálunk is hasznosulhasson. Brandt mester, aki addig már sok malmot és házat épített, számos olyan új módszert hordozott a fejében, amelyek a legolcsóbb megoldást kínálva a majdani lakók életét tették szebbé, elfogadhatóbbá. A serény munkatempó nyomán már 1885-ben álltak a házak. Beköltözésre azonban csak 1887-ben kerülhetett sor, mert úgy vélték, jó ha a frissen felhúzott falak megfelelő módon kiszáradnak mire a többségükben Lengyelországból jövő „polák” lakók ideérkeznek.
A Váci országút mentén akkoriban épült gyárak munkásai számára új dolognak számított ez a malomipari dolgozók számára épített lakótelep. A példát városszerte több malom is követte hasonló kolóniák építésével. Úgy mondják, Kőbányán épült legelőbb hasonló lakótelep. Bizonyos, hogy a Malomházak-amiket később Kilencház néven emlegetett a környék népe - mindenképpen mintát jelenthetett újabb lakótelepek és bérkaszárnyák építéséhez.
Vizsgáljuk meg a malomházi életkörülményeket közelebbről:
A lakótömb zárt rendszert alkotott. A házakat úgy helyezték el, hogy a napsugár 12 óra leforgása alatt minden oldaláról megvilágíthatta. Az ikerház módszert alkalmazták, ezzel is leegyszerűsítve a gyártási folyamatokat. Az épületek mai szóhasználattal könnyűszerkezetes elemekből készültek.
Számítottak a közművesítés fejlődésére, de azért a telep számára több jó vizű kutat fúrtak a mosóház mellett. A kielégítő vízmennyiség módot adott a nagycsaládos anyák számára a mosásra és a több műszakból hazaérkezők tisztálkodására. A mosóház-fürdőépület tüzelőjéről a malomtulajdonos gondoskodott, az „üzemeltetés”pedig a telepgondnok feladata volt.
Minden ikerház kétszintesre épült. Szintenként négy lakrészt - két „nagyot” és két „kicsit” helyeztek el benne. A „nagy” alatt egy szoba-konyhát kell érteni. A „kicsi” egy vagy másfél helyiségből állt. A családosok kapták a nagyobbakat, a magánosok vagy társlakók a kisebbeket. A kis lakásból szükség esetén egy fallal, kevés munkával szoba-konyhát lehetett kialakítani. Mind a földszinti, mind az emeleti lakásokhoz két-két víz-öblítéses WC tartozott. A padozat mindkét szinten - a lépcsők is - fából készültek. Ez máig megmaradt.
Minden lakáshoz tartozott egy sufni, ahol a tüzelő és a ritkán használatos holmik kaptak helyet. Minden padláson szárító térséget alakítottak ki, hogy a mosott holmi az időjárástól függetlenül mielőbb használható legyen. A mosóházban nagy kapacitású mángorló segítette a családok ruhaneműinek „vasalását”.
A szociális gondoskodás és figyelem számos eseményéről hallottam a régi lakók utódaitól. Az egykori telepesek már régen elhaltak. Gyerekeik vagy inkább unokáik, dédunokáik élnek a mai lakásokban. Feltűnő, hogy az egész telep szinte virágtengerben áll. Mondják, hogy itt mindig is virág pompázott a kertekben, ablakokban. A telep körbekerítése, szigorú házirendje újnak számított akkor. A családias légkör uralta a telepet. A házbéli gyerekeknek játszótere, homokozója volt. Az ott felnőtt Nazalek néni mesélte el, hogy édesapja Schikk György - aki a malomnál kőműves volt - hirtelen halt el. Szívbeteg felesége tíz napon belül követte a temetőbe. Ő ott maradt 15 évesen két kistestvérével árván. A ház segített mindenben. A szülők után minden járandóságot megkaptak. A malom vezetősége a magára maradt család gyerekeinek rendszeresen heti 6 korona 30 fillér megélhetési támogatást adott, így nőttek fel. Oly mértékű barátság és testvériesség alakult ki a telepen, hogy az itt élők közül sokan itt találtak házastársra. Többen abban a lakásban élnek, amiben egykor a nagyszülők kezdték az életüket.
A telepet építő Brandt Ferenc és családja is itt élt. Idős unokájával még beszélgethettem. Ő mesélte el, hogy a papa 70 éves korában lett nyugállományú. A nyugdíj akkor még alanyi jogon nem járt, de a malom vezetősége - érdemeire hivatkozva - 94 éves koráig minden ellátmánya mellett havi 20 aranykoronát adott családja megélhetésére. A Malomház (Kilencház) még számos hasonlóan megrendítő történetet rejt. A telep átlépte a 115. évét. A Tüzér utcai oldalon - a volt „rajcsúr” térségében ma már egy sereg tízemeletes ház magasodik.